A Mazars legfrissebb összefoglalója szerint az EU több lépcsőn keresztül csökkentené azon cégek adminisztrációs terheit és költségeit, akik a közösségen belüli elektronikus kereskedelemmel, távértékesítéssel foglalkoznak. Felmerül azonban a kérdés, hogy a magyar jogalkotó ezt megengedi-e.

A külföldi vásárlók előbb vagy utóbb, de mindig felfedezik a sikeres webshopokat, illetve elektronikus szolgáltatókat. A vállalkozásoknak addig a pontig jó, amíg nem néznek szembe az értékesítés adózási vonzatával. Az általános forgalmi adóval (ÁFA) az a helyzet, hogy minden a tényleges fogyasztás helyén kell, hogy adózzon. Ez azt jelenti, hogy a Magyarországon értékesített termékek itthoni „elfogyasztása” esetén magyar áfát kell fizetni és a magyar költségvetésbe kell befizetni. Vagyis, ha országon belül történik a kiszállítás, akkor az áfa a magyar kasszába megy.

Ebből arra következtethetnénk, hogy a külföldi értékesítés során az adott ország áfáját kell felszámítani, a pénzt pedig az adott ország költségvetésébe kell fizetni. A kivitelezése viszont nem ennyire egyszerű, magasabbak lehetnek a költségek az adminisztráció miatt. A távértékesítésre az uniós szabályozás speciális szabályokat határoz meg.

Az áfatörvény szerint a célországba történő értékesítéskor két adóztató ügyletet fognak rendelni a tranzakcióhoz. Vagyis ez akkor áll fenn, amikor a termék az érékesítés pillanatában másik tagországban van, mint ahová eredetileg érkeznie kell. Ez azt jelenti, hogy nem csak a termékértékesítés adózik, hanem a közösségi beszerzés is, tehát a beszerzőnek az adót az ügylet után a célországban kell megfizetnie.

Ha magánszemély a vásárló, akkor már egészen más a helyzet. Ő nem adóalany, tehát adófizetési kötelezettség nem terhelhető rá. Erre az esetre hozták létre a speciális szabályt, vagyis, ha a vásárló nem adóalany, a teljesítés helye pedig az az ország, ahol a vásárló ténylegesen van, akkor az áfát azon a helyen, abban az országban kell megfizetni.

Egy gond van ezzel, hogy a kisebb cégek, akiktől csak néha vásárolnak külföldről, az adminisztrációs költségekbe nagy valószínűséggel belerokkannának, hiszen nem tudnak nagy bevételt realizálni. Ehhez az adott országtól adószámot kellene kérni, áfát felszámítani, ottani adóbevallást készíteni, és az ottani adórendszerbe beadózni. Egy brüsszeli számítás szerint ez az adóregisztráció 8 000 euró költséget jelenthet egy vállalkozás számára.

Ez az eljárás csak akkor alkalmazandó, ha egy évben egy adott országba folytatott értékesítések nettó értéke meghalad egy bizonyos értékhatárt. Ezeket az értékhatárokat minden ország egyedileg határozza meg 35 – 100 ezer euró közötti összegben. Az értékesíthető azonban dönthet úgy, hogy az értékhatár elérése előtt is az értékesi ország szabályait alkalmazza inkább.

A Mazars Kft. adómenedzsere, Kardos Dóra kiemelte, hogy ez nem jelenti azt, hogy nem kell áfát fizetni az értékhatár eléréséig. Addig, amíg a magyar vállalkozás, amely külföldre is értékesít nem éri el az adott értékhatárt, addig magyar áfát szükséges felszámolnia. A 35 ezer euró, vagy egy adott államban meghatározott értékhatár túllépése után viszont az adott országban regisztrálnia kell és az ottani forgalmi adót kell fizetnie.

De mi számít elektronikus szolgáltatásnak? Ilyen a zene, a film, a szoftver, a játék, vagy a távoktatás is. Az ilyen típusú szolgáltatás esetében a szabályozás szerint a teljesítés helye mindig az igénybevevő lakóhelye még akkor is, ha a vásárló nem adóalany. Például, ha egy magyar startup cég egy olyan telefonos játékot fejleszt ki, amelynek világsikere lesz, akkor a cégnek attól függően keletkezik adófizetési kötelezettsége, hogy melyik országban töltötték le a felhasználó az app-ot. Az EU erre hozta létre a MOSS-rendszert, amelyben az adóalanyoknak nem kell regisztrálniuk az egyes tagországokban, hanem ezen az egyablakos rendszeren keresztül tudnak adóbevallási és adófizetési kötelezettségüknek eleget tenni.

Az Európai Bizottság tavaly év végén terjesztette elő az áfa módosítására vonatkozó javaslatait. A célja az volt, hogy egyszerűbbé, és szélesebb körben elérhetővé váljon az elektronikus kereskedelem. Az Unió az elektronikus szolgáltatásokra vonatkozóan is egy értékhatárt akar bevezetni 2018. január 1-től. Várhatóan – a távértékesítéshez hasonlóan – a fogyasztás szerinti országban csak akkor kell adót fizetni, ha az adott országban nyújtott szolgáltatások összértéke több mint 10 000 euró egy évben. Az értékhatár eléréséig az adót a szolgáltató telephelye szerint kell fizetni.

További módosítások is tervben vannak, 2021-től egységesítenék a távértékesítésre vonatkozó értékhatárt, és 10 000 euróra csökkentenék. Az Unió a MOSS-rendszert más szolgáltatásokra és a távértékesítésre is kiterjesztené, így sokkal egyszerűbb lenne az érintett vállalkozások működése, mert nem kellene a külföldi regisztrációval kínlódniuk.

A javaslatok sorsáról azonban a tagállományi kormányok fognak dönteni, az elfogadásukhoz minden uniós tagnak bele kell egyeznie. Felmerül bennünk a kérdés, hogy a magyar jogalkotó képes lesz-e engedni szigorú elvárásaiból a számlázó programokkal kapcsolatban, és hajlandóak-e lemondani a „kis” államok a meghatározott értékhatár alatti elektronikus szolgáltatásokból származó adóbevételeikről? Erre minden bizonnyal néhány éven belül választ kaphatunk.