Változik a kata és a kiva

 

Változik a kata és a kiva

Közel egy év múlva jönnek az adótörvény módosítások, amelyekről már tavasszal megkezdődtek a tárgyalások.

Cikkünkben a KATA és a KIVA adótörvények módosítását fogjuk megvizsgálni.

A KATA adóalanyoknak, vállalkozóknak mindig azután a bevétel után kell adózni, amely ténylegesen bekerül a kasszába. A módosítás után ez változatlan lesz, ugyanezen módszer szerint kell majd adózni. Az újabb törvény szerint teljes bevételnek kell tekinteni azokat a bevételeket is, amelyek pénzügyi szempontból nem teljesültek addig, amíg az adóalanyiság meg nem szűnt.

De más változás is várható! Januártól már nem kell számolni a KATA-soknak a költségek fedezetére, illetve fejlesztési célra folyósított támogatással, ez pedig 2014-től visszamenőlegesen alkalmazható. Azoknak a kiadózóknak, akik kiegészítő tevékenységet folytatnak nem kell adót fizetnie arra az időszakra, amikor keresőképtelenek, a NAV részére azonban be kell jelenteni.

A KIVA módosítás esetén, az az adózó lehet adóalany, akinél az adóévet megelőző évben az átlagos statisztikai létszám nem volt több 50 főnél. Ha ez a létszám meghaladja a 100 főt, akkor az adóalanyiság megszűnik. A kiegészítő tevékenységet űző vállalkozás járulékalapjából kikerül a KIVA. Jövőre új fogalomként jelenik meg a pénztár mentesített értéke, amikor a pénztár nem befolyásolja az adóalapot addig, amíg az a mentesített érték alatt marad. Mentesített érték alatt értjük a tárgyévi összes bevétel 5%-át, de legalább 1 millió forintot.

A KIVA alapja nem lehet majd kevesebb a személyi jellegű ráfordítások összegénél. Jövőre az adóalap is megváltozik, a kisvállalati adóalap a tőkeműveletek eredménye és a jóváhagyott osztalék, és egyes módosító tételek egyenlege, ezt növelik majd a személyi  jellegű kifizetésekkel.

Cimkék: