Az utóbbi napokban ismét élesedett a vita a Római-partra tervezett mobilgát építésével kapcsolatban, tartottak egy lakossági fórumot is erről, azonban az álláspontok nem nagyon közeledtek.
A római-parti árteret 3-4 évente elönti a víz, ami nyilvánvalóan nagy anyagi és környezeti károkat okoz. A köztes időszakban viszont ez egy kis ékköve Budapestnek, ahol közvetlenül a víz mellett lehet pihenni, beszélgetni, kikapcsolódni.
Természetesen nem az a kérdés, hogy az árvíz ellen kell-e védekezni, hanem az, hogy miként, és hogy hová kerüljön a mobilgát, így legfőképp az, hogy a két logikus lehetőség közül - egyik esetben a gát közvetlenül a parton, másik esetben bentebb, a Nánási út-Királyok útja vonalában húzódna - melyik valósuljon meg. Illetve figyelembe kell venni egy esetleges gátszakadás következményeit is, mert körülbelül 55 ezer ember él azokon a területeken, melyeket egy 10 m-es vízszint felett elöntene a víz árvízi védekezés hiányában. Illetve a döntésnél azt is figyelembe kell venni, hogy a felmérések szerint körülbelül 1000 darabbal több fát kellene kivágni a part mentén.
A jogi szempont megemlítendő, hogy az
ártérben lakóház építésére a jogszabályok alapján építési engedély nem adható ki.
Így körülbelül 30 család van, akik még korábbi építkezésük miatt hivatkozhatnak arra, hogy lakóhelyükként szolgál az ártérben található ingatlan, így jogosan érvelnek amellett, hogy a mobilgát a parton húzódjon, védje meg házaikat minden esetben. A part menti gát megépitése várhatóan kedvezne a szálloda építési és lakóparki beruházásoknak is.
Jogi jelentősége van annak ha a nyomvonal, a parton húzódik, mert akkor megnyílik a lehetőség arra, hogy megtörténjen az ártéri területek lakóövezetté minősítése. Ez körülbelül 70 hektár, igen értékes területet jelent.
Természetesen meg kell vizsgálni a környezetvédelmi és biztonságtechnikai szempontokat is a legjobb döntés meghozatalához.
www.facebook.com/drbakonyililla