Fennállásunk harmincadik évfordulója alkalmából
30 jelentkező részére
INGYENES
állapotfelmérést hirdetünk
mindkét rendelőben,
és 10-10 páciens részére
FÉLÁRÚ kezelési lehetőséget biztosítunk
/ a jelentkezések sorrendjében./
Közel 30 éves dédelgetett álmom vált valóra, mikor pályázaton elnyertem a szuper helyen lévő, Csillaghegyi HÉV-megállónál található üzlethelyiség bérleti jogát, egy MOZGÁSSZERVI Közérzetjavító magánrendelő üzemeltetésére. Bár olyan rögös út vezetett a megnyitásig is mint az eddigi életem, de végre üzemel, és várja a mozgásszervi problémákkal küzdő gyógyulni vágyókat.Igaz, hogy a kerületben található egy másik rendelőm is,ahol már lassan 3 évtizede végzem ezt az igen felemelő hivatást, de abban csak egyedül dolgozhatok.
Most a helyet már megtaláltam, csak a kollégákra várok még! Hiszen több évtizedes álmom volt az, hogy egy olyan ALTERNATÍV terápiákra szakosodott rendelő-komplexumot sikerüljön megszervezni, ahol nem csak az általam ismert terápiákkal, (manuálterápia, gyógymasszázs , fizikó-terápia, gyógytorna, reflexológia, relaxáció stb)de még több különleges "alig" ismert módszert is ajánlhassunk azok részére, akik anyagi áldozatra is képesek az egészségük fenntartásáért, visszaszerzéséért, illetve jobbításáért. Közben már elértem a nyugdíjkorhatárt is...így akár át is adhatnám a stafétabotot annak aki nálam fiatalabb és esetleg képzettebb is... Bár rendelőnk kicsi, de meghitt hangulata mellett a könnyű elérhetőségével is belopja magát a látogatók szívébe ahol általában találunk megoldást a legtöbb mozgászervi problémára: mint pl. gerincferdülés MEGELŐZÉSÉRE , mely sajnos a gyermekek 60%-át érinti.... Pedig ha idejében felismerésre kerül a veleszületett KICSI rendellenesség, akkor ELHÁRÍTHATÓ, és nem fejlődik ki .( És már 4 éves korban felismerhető, és ilyenkor még 1-etlen kezelés elég, annak megelőzésére hogy egy életen át tartó hátfájásokkal küzdő ember váljon a "szemünk fényéből"!)Pedig sok esetben ebből a kicsi problémából fejlődik ki a csípőprotézis és a térdkopás is! Mindezek elkerülhetők lehetnek 1-1 idejében elvégzett diagnosztizáló masszázzsal, vagy egy állapotfelméréssel.
Sokan nem is gondolják, hogy 1-1 esést , csonttörést, is ritkán lehet úgy megúszni úgy hogy valamelyik ízületünk ne mozdulna el a normál helyzetétől..., hogy utána kóros tartást előidézve ízületi blokkot, ék-alakú (térd-,) kopást, váll-, nyak-, derékfájást ne eredményezzen. Melyek jelentkezésekor nagyon nem jó, ha fájdalomcsillapítóval, vagy izomlazítóval próbáljuk a problémát orvosolni.Ugyanis a fájdalom azt jelzi, hogy nem megfelelően terhelődik -, működik bennünk valami! És az, sürgős beavatkozásért kiállt! Nem azért, hogy különböző szerekkel elnyomjuk a jelzését!!! Ilyenkor az elbillent egyensúlyt helyre kell állítani. A kimozdult ízület blokkját fel kell oldani. A kóros tartásban dolgozó, megfeszült izmokat fel kell lazítani, míg a " lazsálókat " újra meg kell tanítani , hogy megfelelően tartsák a helyreállított egyensúlyt. Így elkerülhető a derékfájás, a lumbágó-, a csípőkopás, térdízületi kopás. És az ezekből következő csípőprotézis!!
De idejében felismerhető , és elkerülhető az a probléma is, mely a bütyök megjelenését, és fájdalmát eredményezi. Vagy a "tenisz-könyök",Tövábbá a sok-sok család életét-, létbiztonságát veszélyeztető STROKE, vagy más néven: agyi katasztrófa-ként főként férfiakat veszélyeztető szív-, és érrendszeri problémára visszavezethető , stresszes élet következménye. Hiszen az ereink belső felülete is elszennyeződik, (koleszterin, meszesedés,stb. rakódik rá)mely csökkentve az ér volumenét, nagy megterhelést jelent a szív számára....A mozgásszegény életmód , és a kevés folyadék bevitel eredményeként vérrögök(ún. plakkok állnak össze az ereinkben, melyek) akadályozva a keringést , csaknem elkerülhetetlen szív-és érrendszeri -, keringési problémát: érszűkületet eredményeznek... Kevesen tudják hogy mindez elkerülhető, ha megfelelő helyre megyünk, és a felrakódásoktól megvastagodott ereinket nem infúzióval tágítjuk...(hátha elpattan), hanem pl. hangfrekvenciás kezeléssel "kitisztítjuk".
És akkor még nem beszélek arról a sok sok különleges kezelésről melyet a leendő kollégáim tudnának még felajánlani, hiszen várom számlaképes, alternatív terapeuták jelentkezését, hogy ebbe a kicsi de frekventált helyen található, könnyen megközelíthető, parkolási zóna-mentes övezetben elhelyezkedő magánrendelőbe váltott rendelési lehetőséggel betársulhassanak, ugyanis olyan sok lehetőség van még mellyel javíthatók a mozgásszervi problémák: melyeket én sem ismerek...pedig oly sok embernek szüksége lenne rá! Kérem a Tisztelt kollégákat, hogy jelezzék érdeklődésüket, hogy nagyobb választási lehetőséggel álljunk a gyógyulni vágyók rendelkezésére!(20/257-84-83 Kissné Hilda)