Naponta folynak harcok a nagyobb városokban, leginkább egy jó parkolóhelyért. A nagyvárosokban - mint Budapest – jellemzően a szűk, gyakran egyirányú utcák jellemzőek, ahol hosszú percekig futjuk a haszontalan köröket, hogy parkolóhelyet találjunk. Egy garázs tehát gyakorlatilag kiváltság, hiszen biztonságban van az autónk is, bérbeadásával pedig magas hozamokat érhetünk el.
Napjainkban a legtöbb befektető a lakáspiacra összpontosít, ezzel pedig figyelmen kívül hagyja azt a szűkebb szegmenst, amellyel magasabb hozamokat tudna elérni, mégpedig a garázsok és parkolóhelyek piacát. Egyre több és több autó kerül forgalomba, így felértékelődnek a parkolóhelyek árai, hiszen a régi építésű épületekhez nincsenek autóbeállók, garázsok, így ők az utcán parkolnak.
Egy garázs ráadásul előnyöket élvezhet egy lakással szemben, hiszen kevesebb az értéke, könnyebb hozzájutni, bérbeadásnál pedig nincs amortizáció. Budapesten ma átlagosan 2,3 millió Forintba kerül egy garázs, ez 3 éve még csak 1,9 millió Forint volt. Azonban az árak változóak, hiszen külső kerületekben 1,3-1,5 millió Forint egy garázs, míg a belváros közelében ez az ár megduplázódik. A Móricz Zsigmond körtér, Széll Kálmán tér Duna felé eső része és a pesti Nagykörút is 4-5 millió Forintért kínál garázsokat, de Pest belvárosában 6 millióért is találhatunk.
Ma már lakópark építésénél, lakásfejlesztés esetén ügyelnek, hogy mélygarázs is épüljön, hiszen ezeket szívesen bérlik, vagy vásárolják a lakók. A bérlés ára külterületeken 15-20 ezer Forint/hó, vételára 2-2,5 millió Forint, míg belterületeken akár 40 ezer Forint is lehet havonta a bérleti díj, vételára pedig 5 millió Forint. Hozamokat tekintve egyaránt 9-10%-os profitot eredményez.
S.P.C. Ingatlaniroda